Ennek a generációnak hazudnak. Évekig tart a programozás, hogy helyrehozzák a károkat. Miután másfél évtizede uralták a populáris kultúrát a Marvel-filmek és a képregényekből származó egyéb IP-címek zuhatagja átsuhant a betört ajtón, messze túlléptünk a „csípőből négyzetnek” koncepción, és létrehoztunk egy korszellemet, amelyben a “majom” ujjongást és elfogadást vált ki. Ez egy kitaláció. (Az, hogy minden idők legnépszerűbb filmes franchise-ját szereti, biztosan nem alkalmas arra, hogy hülyeséget csináljunk.)
Azok, akik ismerik a valódi társadalmi csapásokat – a mosdatlan, elfogadhatatlan, nem kívánt veszteseket, akik penészként nőnek a képregényboltokban –, tudják, hogy ez a világ soha Igazából megjelenik a képernyőn. (Amerikai pompamegnyomtad a tűt, de mindenki túlságosan reprezentatív.) Vicces oldalak az első film, amely valóban belenéz a hosszú doboz sötét, üvöltő szakadékába.
Owen Kline első nagyjátékfilmje, Vicces oldalak nem egy drámai remekmű, de a beállítás, a hangnem, a megjelenés, az érzés és a casting igazi képregény-geekeket küldene a kocsikerekek közé – ha csak megvan a koordináció. Ehelyett elég csak ott ülni, tátott szájjal a tipikus nyáladzástól, és azt gondolni: “Úgy érzem, látnak”.
Vicces oldalak megérti, hogy a képregény iránti elkötelezettség, amely minden művészet legalacsonyabb formája (kivéve persze a performanszköltészetet), kifejezett jegy a társadalmi nyomorúság és elidegenedés életébe. A legjobb, amit valaha is remélhetsz, az az, hogy az üzlet hátsó részében más rosszul illő emberekkel töltöd az időt, olyan ezoterikus témákról áradozva, amelyekkel családos vagy valódi munkások soha nem törődhetnének. A disznót így rúzs nélkül látni, főleg, hogy a Disney+ a tömegkultúrát egy tompított szuperhőstermékre kényszeríti, igazi csoda.
A G/O Media jutalékot kaphat
40% megtakarítás
HBO Max 1 éves előfizetés
Az akció október 30-ig tart
Ha olyan vagy, mint én, és a rendkívül vitatott fősorozat befejezése ellenére nem tudsz ellenállni a House of the Dragon megtekintésének, akkor akár pénzt is megtakaríthatsz.
Senki bent Vicces oldalak amúgy is sokat törődik a szuperhősökkel. A kemény dolgok – az olyan underground mocsok, mint a Zap Comix, a MAD Magazine vagy a King Features Syndicate tulajdonában lévő képregények – inspirálják félreirányított szenvedélyüket. A legtöbb hivatkozás Popeye-n, Dick Tracyn és Scrooge McDuckon kívül nem a hétköznapi emberekhez kötődik. Persze lehet ezeket az embereket “kapuőröknek” nevezni, de ezzel csak egy probléma van: ki az, aki józan eszével próbál bejutni!?!
Vicces oldalak rendkívül könnyű a cselekmény, de ami van, az a felnőttkor térképét követi. Daniel Zolghadri játssza a garnélarák hősünket, Robertet, egy idősebbet, akinek művészeti iskolába kellene járnia (nagyszerű karikaturista). Mentora egy szokatlan művésztanár a New Jersey állambeli princetoni középiskolájában (pl. gazdag). Katano (Stephen Adly Guirgis). Katano úr arra buzdítja Róbertet, hogy legyen mindig őszinte, keresse az igazságot, majd miután megütött egy ízületet, levetkőzik, hogy tanítványa jól lássa a kitágult, kidudorodó gyomrot, ingatag herezacskót és az elsorvadt férfi nemi szervet. (Ez egyébként az iskolában van; ennek a tanárnak az Elnöki Szabadságérmet kellene kitüntetni.)
Egy furcsa baleset után, ami nem Robert hibája, de nem is 100 százalékos nem az ő hibája is – Mr. Katano meghal. Robert úgy dönt, hogy abbahagyja az iskolát, elhagyja otthonát, és egy undorító (illegális) lakásba költözik, amelyet két megdöbbentően groteszk idősebb férfival osztanak meg Trentonban, New Jerseyben (például szegény).
A lakás borzalmait látni kell, hogy elhiggyük, de végül fiatal hősünk találkozik Wallace-szal (Matthew Maher), egy lehetséges szociopatával, aki egykor a képregényiparban dolgozott. (Az Image számára megosztotta a színeket.) Robert és pattanásos barátja, Miles számára Wallace híresség, és valószínűleg egy igazi karrierhez vezető út az illusztráció világában. De Kline hatalmas becsületére legyen mondva, őszintén mondja: ez a fickó egy katasztrófa, és nincs kötelező út a duó jövőjébe. Az álmaid követése csak szívfájdalmat fog okozni. “Nem mindenkiből lesz művész!” Wallace sikít a film csúcspontja alatt. Ez egy üdítő pofon, miután 500 000 film és tévéműsor büszkélkedhet azzal, hogy hiszel az álmaidban.
A kudarc a moziban ritkán tárgyalt téma. Ki akarta valaha is megnézni? Ha a szégyent akarjuk nézni, csak a tükörbe kell néznünk, nem? De valahogy Owen Kline megvalósította. A 30 éves rendező, akire talán a fiatalabb testvérként emlékszik A tintahal és a bálna (és érdemes felismerni, hogy Kevin Kline és Phoebe Cates kastélyban született gyermeke) valami rendkívüli dolgot alkotott itt a maga komorságában és koromsötét vidámságában. Forduljon Todd Solondz fölé, és mondja el Terry Zwigoffnak a hírt.
A filmet a Safdie Brothers készítette (Kline tinédzserként dolgozott a kisfilmjeiken), és az ő filmjeik és Ronald Bronstein, egy másik producer, aki szintén itt szerepelt, valódisága. A casting, a helyszínek, a Super 16mm-es készlet használata és a közeli felvételek hangsúlyozása között, istenem, megteheted szag ez a film.
Sajnos a vége nem ragad meg igazán, de panaszkodni róla egyszerűen mohó érzés. Ez egy olyan film, amelyben Ron Rifkin, Louise Lasser, Andy Milonakis és az egyik őrült hajú testvér Vágatlan drágakövek mindannyian rövid megjelenésűek. készen vagyok vele vicces oldalak’ megfelelője a filmrajongóknak, és azon kóborol, hogy ez miért olyan fantasztikus.
.